Mit változtat a vibe coding a kutatáson?
A vibe coding olcsóvá tette a működő prototípust. Mit nyer ezzel a UX kutatás, hol vannak a korlátai, és mire figyelj közben? (felhasználói élmény)
Röviden
- A vibe coding olcsóvá tette a működő prototípust. AI-eszközzel, programozói tudás nélkül is elkészül. (mesterséges intelligencia)
- A résztvevő nem elképzeli a funkciót, hanem tényleg használja. Ezért jobb a visszajelzés.
- Három előny: gyorsabb iteráció összetett folyamatoknál, valós viselkedés és mérés, és olyan kutatások, amelyek eddig nem voltak lehetségesek.
- Két csapda: az adatvédelem, és hogy a késznek látszó protót kevésbé merik kritizálni.
- A döntés felelőssége nem változik: az továbbra is a miénk.
A vibe coding, vagyis a szándék-alapú programozás olcsóvá tette a működő prototípus elkészítését. Ez olyan szuperképességet ad a UX-kutatónak, amivel a kutatás gyorsabb, jobb és szélesebb körű lesz. Az AI új lehetőségeket ad, segíti, gyorsítja a munkát, de egy dolog nem változik: a döntés felelőssége továbbra is a miénk. (felhasználói élmény) (mesterséges intelligencia)
„Jaj, AI asszisztens! Hát ezzel vannak jó meg nagyon rossz tapasztalataim is.” (mesterséges intelligencia)
Ezzel a mondattal kezdte az egyik résztvevő a tesztet. Egy online casco-kötés prototípusát teszteltük vele, benne egy AI-asszisztenssel, amely valódi termékanyagok és a tesztelő saját autójának adatai alapján válaszolt. Ezt a tesztet „régebben” még nem tudtuk volna lefuttatni. Figmában biztosan nem, legfeljebb úgy, hogy egy kolléga a háttérben játssza a gépet, mint a 18. századi „török sakkozó” automatában ülő ember. A UX-ben ezt Wizard of Oz-módszernek hívják. (mesterséges intelligencia) (felhasználói élmény)
Mi az a vibe coding, és miért elég a kutatáshoz?
A vibe coding olyan szoftverkészítési mód, amelyben nem kódot írsz. Elmondod egy AI-eszköznek, mit szeretnél, és az megírja a működő programot. A kifejezést Andrej Karpathy használta először 2025 februárjában. (mesterséges intelligencia)
A vibe coding átalakította a szoftverfejlesztést: programozói tudás nélkül is bárki készíthet működő szoftvert. Elég a szándékot megfogalmazni egy megfelelő AI-eszköznek, és az pillanatok alatt tálalja a működő programkódot. (mesterséges intelligencia)
Hogy a vibe kódolt szoftver megállja-e a helyét éles, nagy kockázatú környezetben, arról ma is élénk vita folyik a szakmában. Ebben most nem foglalok állást.
Egy dolog biztos: a vibe kódolt szoftver prototípusnak és kutatási tárgynak már bőven jó.
A kutatás szempontjából ugyanis csak a felhasználói élmény számít. A résztvevő nem látja, milyen a kód a háttérben, csak azt, hogy a szoftver úgy működik, mintha igazi lenne. Számára ez egy „szoftvernek látszó tárgy”, és a kutatáshoz pontosan ennyi kell.
A vibe codinggal a digitális termékfejlesztés és a UX kutatás új, eddig nem látott lehetőségeket kapott. (felhasználói élmény)
Mit nem tud a Figma-prototípus?
Egy új funkciót, oldalt vagy appot eddig úgy teszteltünk, hogy a designer Figmában összekötötte az elkészült képernyőterveket, és ezt neveztük prototípusnak. Már az elkészítése is fáradságos, különösen, ha összetettebb működési logikát kell leképezni, a módosítása pedig még izzasztóbb.
A Figma-protó nagyon messze van a valódi működéstől. Vegyünk példának egy webshop-protót. Ha a designer meg is oldotta, hogy egy-két terméket a kosárba lehessen tenni, a további termékek hozzáadása, a mennyiség módosítása vagy a kuponkód beváltása mind olyan funkció, amelyre a kutatónak azt kell mondania az interjúalanynak: „képzeld el, hogy így működik”. Ugyanez a helyzet egy céges belső rendszerrel is. A felhasználó rákeres egy ügyfélre, szállítmányra vagy termékre, megnézi az adatlapját, és módosít rajta valamit, aminek hatására további adatok is változnak. Különféle adatok különféle logikákkal módosulnak, mindegyiknek megvan a szabályszerűsége: összetett működésű rendszerekről van szó. Figmával elméletileg a legtöbb ilyen protó elkészíthető, gyakorlatilag viszont nem, mert aránytalanul sok munka.
No, ez változott meg a vibe kódolással. Annyi munkával, amivel eddig egy elfogadható Figma-protót készítettünk, olyan programkódot tudunk létrehozni, aminek láttán egy szoftvermérnök talán fintorog, de a UX-kutató boldog, mert annyira élethű, és annyira jól szimulálja a valós működést. (felhasználói élmény)
Mennyire legyen élethű a prototípus?
A Figma-protók persze csak utólag tűnnek úgy, mint ami felett eljárt az idő. Amikor az első Figma-protókat készítettük, még úgy érezhettük, hogy sokkal több bennük a lehetőség, mint a korábbi megoldásokban, és kitolódtak a határok. Ezek a határok már csak ilyenek, folyton kitolódnak.
A kódolt prototípus sem újdonság, eddig is létezett, csak ritkán érte meg elkészíteni. Én sosem láttam olyat, hogy valaki leprogramoztatott volna egy prototípust. Ez is inkább csak elméleti lehetőség volt.
A gyakorlatban két megoldás között választhattunk: a kattintható Figma-protó és a kész termék között. Köztes megoldás csak elviekben létezett. Ma ez a köztes tartomány is elérhető: jóval több, mint a képernyőtervekből összefűzött protó, de kevesebb, mint a kész termék.
Ma protóként az egyszerű HTML-oldaltól az adatbázissal futó, sok funkciós „szinte-szoftverig” bármi elkészülhet. A szintjétől függetlenül mindegyik sokkal valósághűbben képezi le a kész terméket, mint egy Figma-protó.
A vibe kódolással létrehozott prototípus sem tökéletes, vannak korlátai. Például nem reális bekötni a bankkártyás fizetést vagy a DÁP-azonosítást a protóba. Belső rendszerek esetén valószínűleg az informatikai osztály sem örülne, ha integrálni akarnánk a prototípust egy éles rendszerrel.
A magasabb hűség ugyanakkor nem mindig jobb. Korai, koncepcionális kérdésnél a vázlatszerű anyag szabadabb kritikát enged. A jó kérdés ezért nem az, hogy „mennyire lehet élethű”, hanem hogy „mennyire kell élethűnek lennie ahhoz, amit tudni akarok”. A vibe coding itt is új lehetőséget ad, mert szétválasztja a vizuális és a funkcionális hűséget. Figmában a működés mélysége azon múlt, hány képernyőt rajzoltunk meg. Kódban a kinézet és a működés egymástól függetlenül hangolható. Készíthetünk szándékosan vázlatos, drótváz-kinézetű protót, amely közben valóban működik: a résztvevő ténylegesen használja, de látszik rajta, hogy még alakítható.

Mi változik a tesztben? „Képzeld el” helyett „csináld, ahogy szoktad”
A változás egy mondaton mérhető le a legjobban. Kutatóként eddig rengetegszer mondtam: „Képzeld el, hogy itt most feltöltesz egy fotót.” Most azt mondhatom: „Töltsd föl a fotót, ahogy máskor is szoktad.”
A fotót tényleg el lehet készíteni és fel lehet tölteni, a vonalkódot tényleg be lehet olvasni, a kosárban a mennyiség módosítására tényleg változik az ár, a kuponkód beírására hozzáadódik a kedvezmény.
A résztvevőnek nem kell odaképzelnie a funkciót, és nekem sem kell kitalálnom, hogyan viselkedne a felhasználó, ha működne a funkció.
Ebből a különbségből fakad minden, amiről a cikk további része szól. Az élő, működő prototípus három előnnyel jár:
- időt takarít meg,
- jobb minőségű visszajelzést lehet vele gyűjteni,
- és új kutatási lehetőségeket nyit meg.
1. Gyorsabb iteráció összetett folyamatoknál
Egy egyszerű oldalnál a Figma ugyanolyan gyors, ott nincs mit nyerni. A vibe coding akkor hoz időbeli nyereséget, amikor sok az állapot, az elágazás és az adatfüggés. Egy Figma-protó komplexitása az állapotok számával robbanásszerűen nő, az emberi áttekinthetőség pedig ezzel együtt meredeken csökken. Ha bármit módosítok, rengeteg időbe kerül konzisztensen tartani az egészet. Ezzel szemben a kódot az AI-eszköz a promptom alapján percek alatt módosítja. (mesterséges intelligencia)
Ez persze nem jelenti azt, hogy a munka eltűnik, csak átrendeződik. Időbe kerül a pontos promptok megírása, a hibák felderítése és javítása, a hihető tesztadatok előállítása, és az is, hogy a protó a résztvevők számára elérhető legyen. Összetett folyamatoknál azonban a mérleg így is egyértelműen a kódolt protó felé billen.
A valódi nyereség azonban nem az első verzió elkészülése, hanem az iteráció: a kutatások alapján történő módosítások. A vibe kódolt protóval két kutatási kör között órák telnek el, nem napok.
2. Valós viselkedés, nem elképzelt
Ez a legnagyobb haszon. A gyorsaság csak bónusz.
Valós viselkedést látok, nem elképzeltet. A résztvevő nem azt meséli el, mit csinálna, ha működne a funkció, hanem ténylegesen használja: beírja az adatait, módosít, visszalép, elakad. A saját útján jár, nem az előre megrajzolt útvonalakon. A felhasználók ritkán artikulálják az igényeiket, azok a viselkedésükből derülnek ki. Egy élő protóval erre végre van lehetőség.

A protó mér is. A kódolt prototípus akár naplózni is tudja a kattintásokat, az időráfordítást, az elakadásokat és a hibaágakat. A kvalitatív megfigyelés mellé így adat is kerül. Ez megnyitja az utat a moderálatlan, linkkel kiküldhető tesztek és a nagyobb minta felé is.
Van egy kockázat is. A csiszolt felületet a résztvevő késznek érzi, és kevésbé mer koncepcionálisan kritizálni. Erről az árnyoldalaknál még lesz szó.
3. Olyan kutatások, amelyek eddig nem voltak lehetségesek
Ez a legizgalmasabb rész. Három irány is látszik.
Kutatási eszközt építek, ha nincs rá kész megoldás. Egy IVR-menü, vagyis a telefonos ügyfélszolgálat gombnyomásos menüje, egészen másképp működik, mint egy weboldal. Képernyőn egyszerre látod az opciókat, telefonon csak egymás után hallod őket, és fejben kell tartanod mindet. A képernyős fateszt-eszközök ezt nem tudják eljátszani. Ezzel a kihívással szembesültünk az egyik projektünkben, ezért vibe codinggal építettünk egy webes szimulátort. A résztvevő belépett, meghallgatta az IVR bevezetőjét, aztán egy telefonbillentyűzetet nyomkodott a képernyőn, mintha a telefon a kezében lenne. Minden gombnyomásra lejátszódott egy rövid mondat, ugyanúgy, mint amikor felhívod az ügyfélszolgálatot. A feladat végén pedig értékelte, szerinte jó helyre jutott-e. Egy ilyen eszköz korábban elképzelhetetlen lett volna, senki nem fizette volna ki a fejlesztési költségét. Most néhány napnyi munka volt, és ez belefért a projektbe. (interaktív hangválasz)

Így olyan dolgot is meg tudtunk kutatni, amit korábban, ezzel a módszerrel legalábbis, nem tudtunk volna.
Olyan termékhez is lehet protót készíteni, amihez eddig nem volt lehetőség. Egy AI-asszisztenst nem lehet Figmában prototipizálni, mert a lényege a válaszaiban van. A casco-projektünkben az élő protóban az asszisztens valódi termékanyagokból dolgozott, és a résztvevő saját kérdéseire válaszolt. A cikk nyitóidézetének résztvevője eleinte szkeptikusan kérdezgette, aztán egyre természetesebben, végül pedig úgy használta, ahogy a ChatGPT-t szokta. A működő protóba a résztvevők jól bele tudtak helyezkedni, ezért olyan ötleteket hoztak, amelyekre statikus képernyőknél senki nem gondolt volna. (mesterséges intelligencia)

**A kizárt résztvevők bevonása. **Egy Figma-protót képernyőolvasóval gyakorlatilag nem lehet használni. Egy valódi HTML-prototípust igen, ha már a promptban kérem, hogy akadálymentes kód készüljön, és ezt ellenőrzöm is. Magától ugyanis az AI-eszköz gyakran hiányos szemantikájú kódot ad. Így a látássérült vagy más segítő technológiát használó felhasználók már a tervezési fázisban bekerülhetnek a kutatásba, nem csak az élesítés utáni akadálymentességi auditban. (mesterséges intelligencia)
Mire figyelj: adatvédelem és fókusz
**Adatvédelem, két irányban. **Ha tényleg valós adattal kutatunk, mert a válaszadó a saját adatait adja meg, akkor GDPR-kérdés merül fel, és a válaszadónak tudnia kell, mi történik az adatával. De ugyanilyen fontos a megrendelő adata is. Ha a termékanyagok egy külső nyelvi modellhez kerülnek, előre tisztázni kell, hol fut a modell, mit lát belőle a szolgáltató, és kell-e hozzá jóváhagyás.
Fókusz. A vibe kódolt protó sokkal életszerűbbnek hat, mint az elődje, a Figma-protó: a résztvevő szemében a termék késznek néz ki. Ami pedig késznek néz ki, azt a résztvevők kevésbé merik alapjaiban megkérdőjelezni. Fennáll tehát a kockázata, hogy a koncepcióról nem, csak a felület használhatóságáról kapok visszajelzést. Ez kezelhető. A protó lehet szándékosan vázlatos kinézetű (lásd fent), előre elmondhatom a résztvevőnek, hogy félkész anyagot lát, és a koncepcióra vonatkozó kérdéseket feltehetem a kipróbálás előtt.
Kutatásra a jövőben is szükség lesz
Jobb terméket csak úgy lehet csinálni, ha jobban ismered a felhasználód igényeit ma, mint ahogy tegnap ismerted, és jobban, mint ahogy a konkurencia ismeri. Az élő prototípus ehhez visz közelebb, hiszen jobb minőségű visszajelzéseket lehet általa gyűjteni. Az időnyereség abban segít, hogy többet kutass, több információt gyűjts a felhasználóidról.
Az eszközök mindenkinek elérhetők, mindenki képes AI-eszközzel működő, élő prototípust építeni. (mesterséges intelligencia)
A megkülönböztető erő nem változott: eltalálod-e a felhasználók igényét, és jól használod-e hozzá az új eszközöket.
A kutatás célja továbbra is a döntés megalapozása. Dönteni pedig továbbra is nekünk kell.
Gyakori kérdések
Lecseréli a vibe coding a Figmát? Nem. Egyszerű oldalnál a Figma ugyanolyan gyors. A kódolt protó ott nyer, ahol sok az állapot, az elágazás és az adatfüggés.
Mennyi idő alatt készül el egy vibe kódolt prototípus? Projektenként változik, de nagyjából annyi munka, mint egy elfogadható Figma-protó. A nagy nyereség az iteráció: két kutatási kör között órák telnek el, nem napok.
Lehet vele AI-asszisztenst tesztelni? Igen. Figmában ez nem megy, mert az asszisztens lényege a válaszaiban van. Élő protóban valódi termékanyagokból válaszol a résztvevő saját kérdéseire. (mesterséges intelligencia)
Mire figyeljünk adatvédelemben? A résztvevő saját adatainál a GDPR-ra. A megrendelő anyagainál pedig arra, hol fut a nyelvi modell, és mit lát belőle a szolgáltató.
Források

